Category: Gépház (page 2 of 4)

„Segíts, hogy Segíthessünk” – a ZIK szervezésében

A Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat annak lévén, hogy tagszervezete a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztalnak, 2015. decemberében is besegített az adománygyűjtési akcióban, valamint ezek átadásán a Zalaegerszegi Városrészek Művelődési Központjában.

Titkos Mikulás adománygyűjtő akció

Sikerként könyvelhetjük el a 2015-ös évet adománygyűjtés szempontjából, hiszen elképesztő mennyiségű tárgy gyűlt össze, reméljük, hogy jövőre még több diákot tudunk elérni és ez által, még több rászoruló ünnepét tudjuk szebbé varázsolni.

Városi Gólyaavató Vetélkedő

Ismét egy jó hangulatú, élmény dús délutánt töltöttünk együtt Zalaegerszeg gólyáival. Ez alkalommal is számos kreativitást és ügyességet próbáló feladattal készültünk, de természetesen a csapatok jól vették az akadályt, legjobbnak a Csány iskola csapata bizonyosodott.

Gólyaavató

A rendezvénynek az elmúlt évekhez hasonlóan a Kölcsey Ferenc Gimnázium adott otthont.

ZVDÖK választás

2015. október 14-én a városi diákönkormányzat fennállásának 10. választását tartotta meg. A megszokott évértékelő és a leköszönő beszéd után bemutatkoztak a jelöltek is. Nehezményeztük, hogy általános iskolai képviselő nem kapott mandátumot, ezért működési szabályzatunk alapján általános iskolai tanácsnokot kellett kineveznünk. A diáknapok lezajlásával ennek kiküszöbölésére fogunk törekedni, terveinkről időben egyeztetni fogunk az intézmények diákképviselőivel.

Választás

Ifjúsági Kerekasztal Piknik

Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal PIKNIK programot 2015-ben már hatodik alkalommal került megrendezésre a Botfai városrészben szeptember 23-án. A programnak különleges aktualitást adott, hogy a 2009. október 13-án a Keresztury ÁMK-ban megalakult Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal ott elfogadott, majd a 2012. évi PIKNIK rendezvényen módosított SZMSZ dokumentuma szerint a szervezetbe regisztrált tagok tagsági viszonya 3 év időtartamra szólt. Az idézett dokumentum szerint a 3 év lejártával a tagsági viszonyt meg kell újítani. Ez utoljára 2012-ben történt meg. A tagintézményeknél is számos szervezeti és személyi változásra került sor az elmúlt években és ezek miatt is aktuálissá vált a szervezeti kérdések áttekintése, valamint – ehhez kapcsolódóan – a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal SZMSZ dokumentumának felülvizsgálata.         

Piknik      

A VI. Ifjúsági Kerekasztal Piknik ezért részben a tagság megújítása, saját dolgaink rendezése jegyében telt, nem nélkülözve azonban az egyéb hasznos információkat, előadásokat és a kellemes, kötetlen fehér asztal melletti eszmecserét sem.

ZVDÖK képzés

Szeptember 08.-án és 9.-én ismét megrendezésre került a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzati képzés, az egykori Apáczai Csere János Gimnázium épületében. Minden zalaegerszegi középiskolából, általános iskolából és kollégiumból két-két fő vett részt a tréningen. A képzés alatt ismeretet szerezhettünk a játékos feladatok által közvetítve a diákjogokról, diákönkormányzatról, választásokról, valamint fejleszthettük kommunikációs készségünket. A tréninget, mint korábban is a Közéletre Nevelésért Alapítvány valósította meg, Kósa András László vezetésével.

képzés

AquaCity jótékonysági főzés

A Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat az idén is részt vett az AquaCityben rendezett, már hagyományos jótékonysági főzőversenyen. A menü a tavalyihoz hasonlóan pácolt csirke és tarja volt, görög-, paradicsom-, valamit tzatziki salátákkal. Az ételek finomak lettek és hamar elfogytak, így a becsületkasszás árusítás során jelentős összeget sikerült összegyűjteni a jótékony célra, így idén is elégedetten térhettünk haza, az amúgy rekordmennyiségű adományt hozó, nagy népszerűségnek örvendő rendezvényről.

jótékonyság

Izsák Tábor

A ZVDÖK-nek ebben az évben is lehetősége nyílt részt venni az Izsák Imre Általános Iskola nyári hagyományőrző táborában. Egy héten keresztül zajlottak az érdekes, a diákok képességeit próbára tévő feladatok, melyek szervezésében és lebonyolításában a diákönkormányzat vezetői és tagjai is segítettek. A tábor legfőképp a kikapcsolódás, a jókedv és a csapatépítés jegyében telt, és megismerkedhettünk Szombathely Megye Jogú Város Diákönkormányzatának képviselőjével is.

tábor(Táborozók)

 

ZVDÖK tanévzáró

A 2014-15-ös tanév végéhez közeledve júniusban az alsóerdei önkormányzati vendégházban megtartottuk a tanévzáró programot. A testületen kívül meghívást Balaicz Zoltán polgármester, Gecse Péter alpolgármester, az Új Nemzedék Kontaktpont munkatársai, a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal elnökségének tagsága és az egykori városi diák-önkormányzati tagok, az ifjúsági szakreferens. A délután folyamán összegezték a tanév tapasztalatait. Az idén se maradhatott ki a torta, melyre a ZVDÖK teljes testületét ábrázoló, a diákparlamenten készült fotó került fel.

tanévzáró

IV. Városi Diáknapok

A 2015-ös városi diáknapot a hagyományokhoz híven a városházi hatalomátvétellel nyitottuk meg. Balaicz Zoltán polgármester jelképesen átnyújtotta a város pecsétjét Kövesi Csaba diákpolgármesternek. A délelőtt folyamán 9:00 órától diákparlamentet, majd ünnepi közgyűlést tartottunk a városi Díszteremben. Ennek során a ZVDÖK valamennyi tagja ismertette előterjesztését a felnőtt képviselőtestület tagjai, valamint a diákparlament tagjai előtt. Az előterjesztések egy részében megemlékeztek, arról, hogy Zalaegerszeg 130 éve lett, Rendezett Tanácsú Város. Ezek után pedig olyan előterjesztések kerültek terítékre, mint például: Önkéntes szemétszedési akció, Pince Sziget felújítása, KRESZ park újralétesítése Zalaegerszegen vagy éppen Ifjúsági diáktábor szervezése régiós diák-önkormányzati találkozóra. Az előterjesztésekhez a felnőtt közgyűlés tagjai is hozzászólhattak. Az előterjesztéseket a testület kivétel nélkül elfogadta. Az ünnepi közgyűlésen átadásra kerültek a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat által a felnőtt önkormányzat támogatásával alapított Ifjúságért díjak, amelyeket minden évben felnőtt és fiatal kategóriában osztanak ki. Ebben az évben a Felnőtt kategória nyertese: Kiss Marianna, a Fiatal kategória nyertese pedig Kósi Zsolt volt. Rendhagyó módon a diákközgyűlés keretein belül került kiosztásra a „Hazahúzó online kvízjáték” nyertesének, Szakter Bálintnak a díjazása is. Idén az ünnepi közgyűlés után sajtótájékoztatóra került sor. Mindezek után pedig a XI. Főiskolás Fesztivál főzőversenyén vettünk részt. Az eseményt a szokásokhoz híven, Városi diák-sportnap, valamint 24 órás vetélkedő követte.

Csoportkép 2

(Csoportkép a város Dísztermében)
Older posts Newer posts