Szeptember 08.-án és 9.-én ismét megrendezésre került a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzati képzés, az egykori Apáczai Csere János Gimnázium épületében. Minden zalaegerszegi középiskolából, általános iskolából és kollégiumból két-két fő vett részt a tréningen. A képzés alatt ismeretet szerezhettünk a játékos feladatok által közvetítve a diákjogokról, diákönkormányzatról, választásokról, valamint fejleszthettük kommunikációs készségünket. A tréninget, mint korábban is a Közéletre Nevelésért Alapítvány valósította meg, Kósa András László vezetésével. Az 1. nap első fele bemutatkozásokkal telt majd a nap 2. felében már csapatokra leosztva tettük dolgunkat. Belekóstolhattunk egy büfé irányításába, egy újság szerkesztésbe vagy éppen egy diákönkormányzat vezetésébe. 2. nap folytattuk onnan ahol előtte nap abba hagytuk, majd újabb csapatfelosztásban tevékenykedtünk. Az ebéd előtt meglátogatott minket Zalaegerszeg Megye Jogú Városának Alpolgármestere, Balaicz Zoltán, akit a várossal kapcsolatosan kérdezhettünk, majd az ebéd során is folytathattuk a beszélgetést. Az ebéd elfogyazstása után Gecse Péter, városunk képviselő ura is tiszteletét tette. A tréning végére kialakult az a kép, hogy ki milyen pozíciót vállalna a ZVDÖK-ben és, hogy ki szeretné megmérettetni magát az októberi választásokon.

ZVDÖK KÉPZÉS 001 [HONLAPRA]

Hozzászólások