Author: Juhász Előd (page 4 of 5)

24 órás vetélkedő

Az elmúlt 2 évben megvalósított élőlánc és I ♥ Zeg élőkép után az idén is, sok fiatalt megmozgató, mindenkiben maradandó élményt hagyó eseménnyel készültünk a Diáknapok lezárásaként. Így április 11-én reggel kezdetét vette a 24 órás vetélkedő, melynek jelszava: „Aludj máskor”! A megmérettetésen a Csány KSZKI, a Zrínyi Gimnázium, a Páterdombi SZKI, a Kölcsey Gimnázium, a Mindszenty Gimnázium, a Széchenyi SZKI és vendégcsapatként a keszthelyi VSZK tanulói versengtek a győzelemért. A versenyszámok között számos sportos, ügyességi, kreativitást megmozgató és műveltségi feladatok is voltak. Szombat reggel egy kiadós torna után a Zrínyi csapata lehetett a legboldogabb, hisz ők mehettek haza az első helyezetteknek járó kupával.

Izsák Tábor – Kerettye 17.

Idén is lehetőségünk nyílt részt venni az Izsák Táborban, Bázakerettyén.
Zsálek Balázs élménybeszámolóját olvashatjátok:

A tábor nulladik napján, ami a szülői nap volt, már jópár táborozóval találkoztunk, és magunk között már meg is beszéltük, hogy ki melyik csapatot szeretné. Még ezen a nulladik napon volt egy verseny, ami az egész napot átszőtte, ami a szülők és gyermekeik között zajlott. Szerintem a legviccesebb pontja a napnak az volt, amikor a gyermek csapattal együtt kellett egy hosszú úton kincset keresnünk, ahol az előre kiadott irány az egyenesen előre volt, végig az ösvényen. Ám, arra mi nem gondoltunk, hogy a kereszteződésnek kinéző résznél az ösvény csak kanyarodik, így plusz párszáz métert kellett bolyongnunk, ahol persze egyszerre technikai verseny alakult ki, hogy kinek a telefonja hogyan fogja a gps jelet, és hogy mégis merre vagyunk. Erre a szülők már javában a táborban pihentek, míg mi a kincset keresgéltük.

Az első nap már minden táborozó megérkezett, s realizáltam magamban, hogy ez nem biztos, hogy egyszerű lesz, ennyi fiatalra ügyelni, s mégis olyan plusszokat hozzátenni a tábor eleve is jó hangulatához, hogy a csapatnak még több maradandó emléke legyen, s hogy mégis hogyan fogom majd őket összetartani? Mikor megkaptam a csapatot, rögvest egy megbeszéléssel kezdtünk, ahol ismertettem velük, hogy ez egy tábor, s a lényeg, hogy jól érezzék magukat, s nem a feladatokon kell görcsölni, mert úgyis rengeteg időnk lesz rá. Így előre egy tervet beszéltünk meg, hogy mit melyik nap fogunk megcsinálni. Majd eztán kezdődött el igazán a tábor.

Egyik feladatunk a tánc volt, amely a 70-es évek egyik zenéjére eleve adta magát, hogy egy kissé bohókás koreográfiát kell csinálnunk. A másik feladat egy lány és egy fiú modell felkészítése. Szerintem ez volt az a feladat, amit talán a táncnál is könnyebben megoldottunk. Manapság lassan visszatér a 70-es évek divata, így gyorsan tudtunk összeszedni öltözéket, s pár kifutós tipp után modelljeink uralták is a kifutót. Egyik legnehezebb feladat volt szerintem a Saragossa band lemezborítójának újra fotózása, s ez is vette el a legtöbb időt. A csapattal órákat dolgoztunk előkészületekkel és fotózással együtt. Itt a legnagyobb fejtörést a modellek beállítása, a vaku megfelelő magasságba lógatása, s a hasonmás lámpa megfelelő szögben tartása okozta. A végső, legjobb fotó annyira hasonlított az eredetire, hogy a zsűriben páran azt hitték, hogy Photoshop. Mind az előkészületek, mind a fotózás alatt fergeteges volt a hangulat, s nagyon jól éreztük magunkat. Majd a szerintem legnehezebb feladat, a kisfilm következett, amit rettentő rövid idő alatt kellett összehoznunk. Ennél a feladatnál nem volt érvényes az amúgy előre kiadott 70-es évek stílusa, így egy kicsivel könnyebb volt a feladat. A videót képekkel és videó részletekkel sikerült megnyerővé tenni, s szerintem szépen sikerült bemutatni mind a tábori, mind a Bázakerettyei életet.

Egyik legnagyobb elismerés az egész ZVDÖK-ös segítőcsapat számára szerintem az volt, mikor Budai Tibor, a tábor főszervezője azt mondta nekünk, hogy eddig egyszer sem álltak neki az első napokban a feladatoknak a táborozók, s hogy milyen jól össze tudjuk fogni őket. Ez szerintem mindannyiunknak rettentően jól esett, s büszkék is lehetünk a csapatainkra.

Pár sor a táborozóknak, és a szervezőknek:
Srácok, nagyon jó volt veletek ez a hét, örülök, hogy ennyi új emberrel találkoztam, emlékeket, és új barátokat szerezhettem, s egyáltalán, hogy ott lehettem. Remélem mindannyian nagyon jól éreztétek magatokat velünk együtt. Nagyon keményen dolgoztatok a feladatokon, s olykor a szabadidőből fáradtan visszatérve sem voltatok restek a feladatokkal foglalkozni. Én rettentően jól éreztem magam, remélem ti is!

JÖVŐRE TALÁLKOZUNK! 

Izsák Tábor
Fotó: Lőrincz Ákos

Városunk virágosítása

A Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat április 9-i közgyűlésén elfogadta Zsálek Balázs diákjegyző előterjesztését, miszerint a ZVDÖK tagjai a Városgazdálkodási Kft. segítségével megszépítik a várost, virágokat ültetnek. Az akcióra április 23-án került sor a Keresztury Dezső téren. Nyolc lelkes DÖK-ös és néhány Városgazdálkodási dolgozó ragadta meg a lapátot és a kesztyűt, majd különféle növényekkel telepítette tele a kijelölt virágágyást. Néha meggyűlt a bajunk az egyenes sorok ültetésével, de nagyon élveztük a programot, a végeredmény is szép lett. A későbbiekben is szeretnénk folytatni hasonló tevékenységeinket. Reméljük mások is kedvet kapnak majd hozzá.

1384342_671629716207957_2813368670477083628_n

Tájékoztató a Diáknapokról

2014. április 9-e és 12-e között az idén 3. alkalommal kerül megrendezésre a Zalaegerszegi Városi Diáknapok programsorozata.

Olyan események tették emlékezetessé a korábbi diáknapokat, mint 2 évvel ezelőtt a belváros közel 7000 diák által történt körülölelése, a tavalyi 1000 tanuló által megvalósított „I love ZEG !” élőkép. Sokan tettek a rendezvények sikeréért és az év végi, az óévet búcsúztató „jeles események” médiaösszesítésekben a kiemelt 12-14 program, esemény között a városi diáknapok mindig ott voltak, sőt az élőláncról az országos híradások is beszámoltak.

Az idei program az alábbiak szerint alakul:

Április 9-én, szerdán reggel 8:00 órakor a városházi hatalomátvétellel kezdődnek a diáknapok. Ezt 9:00 órától diákparlament, majd 10.00 órától ünnepi diákközgyűlés követi a Díszteremben. A Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat közgyűlése során átadásra kerülnek a 2014. évi „Ifjúságért” díjak, valamint több fontos előterjesztést tárgyalnak meg a fiatalok, amelyeket a meghívott felnőtt közgyűlés tagjai is véleményezhetnek.

Sajtótájékoztató a helyszínen 11:40-kor lesz.

A városi Díszterem délután 14:00 órától a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) zalai ifjúsági találkozójának is otthont ad, amelyen szintén bemutatkozik a ZVDÖK.

Április 10-én, csütörtökön a diákok városi sportnapjára kerül sor. A különböző sportágak versenyeinek más – más oktatási intézmény ad otthont. Így a focikupa helyszíne az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tornaterme, a kosárlabdáé a Zrínyi Miklós Gimnázium, a röplabdáé pedig a Csány L. Közgazdasági Szakközépiskola lesz. A versenyek reggel 9:00 órától zajlanak és azokon a középiskolások mellett a főiskolások is képviseltetik magukat.  A legjobbak teljesítményét kupákkal és díjakkal jutalmazzuk.

2014. április 11-én, pénteken reggel 9:00 órától április 12-e, szombat reggel 9:00 óráig „Aludj máskor” – 24 órás vetélkedő lesz Zalaegerszegen, a Városi Sportcsarnokban (Zalaegerszeg, Stadion u. 3.).

A verseny középiskolás csapatok részére kerül megszervezésre a fizikai és mentális helytállás, a kreativitás és az együttműködés, összefogás próbájaként és egyben egy fantasztikus közösségi élmény megélése érdekében. A számos versenyszám között a sportostól a műveltségi próbákon át az ügyességi, a kreativitást megmozgató, illetve koreografikus produkciók, média ismeretek és környezettudatos életmódra nevelő feladatok egyaránt lesznek.

A vetélkedőre az előzetesen bejelentkezett 8 csapat közül 7 adta be a végleges jelentkezést.

A csapatok létszáma 25 és 35 fő között mozog.

A 24 órás vetélkedőn a Páterdombi, a Csány, a Zrínyi, a Kölcsey, a Széchenyi, a Mindszenty középiskolák diákjai és vendégként a Keszthelyi VSZK csapatai versengenek majd a győzelemért.

A csapatok és felnőtt kísérőik (kb. 260 fő) a polgármesteri hivatal előtt gyülekeznek reggel 8.30 és 9.00 óra között, ahol 9.00 órakor a városvezetés köszönti a résztvevőket. Ezt követően a Kossuth Lajos utca – Balatoni út útvonalon (végig a járdán) együtt vonulnak le a Városi Sportcsarnokhoz, ahol 24 órán át tart majd a nemes küzdelem, időnként kültéri helyszínekkel, mint Göcseji Múzeum, Zalaegerszegi Városi Televízió, Zöld Campus színesítve az amúgy is érdekes és izgalmas feladatokat.

Április 16-án, szerdán a zalaegerszegi középiskolások képviseletében a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat részt vesz a Főiskolás Fesztivál sport és főzőnapján is, önálló foci- és főzőcsapattal.

Beszámoló a II. Felsőoktatási Fórumról

Második alkalommal rendezte meg a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány, a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat, a Zalaegerszegi Főiskolások Egyesülete és a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal a városi felsőoktatási fórumot az Art Mozi épületében. Az előadásokon a helyi középiskolák végzőstanulói vettek részt.A résztvevőket Bognár Ákos, a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal elnöke köszöntötte, majd Gyutai Csaba polgármester nyitotta meg a rendezvényt. Az önkormányzati támogatásokról és ösztöndíjakról Balaicz Zoltán alpolgármester adott tájékoztatót, majd dr. Beretzky Áron, minisztérium felsőoktatási főosztályvezetője ismertette részletesen a felvételi tudnivalókat. Végezetül bemutatkozott a három helyi intézmény, a Budapesti Gazdasági Főiskola zalaegerszegi Gazdálkodási Kara, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központja, valamint a Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar zalaegerszegi mechatronikai mérnöki képzése.

seres-fórum1

“Aludj máskor!” – 24 órás vetélkedő

24_Zalaegerszeg plakát online

 

II. Felsőoktatási Fórum

2014. február 28-án, kedden 13:00 órától az ART MOZI épületében kerül sor a II. Zalaegerszegi Felsőoktatási Fórumra. A rendezvény célja, hogy a továbbtanulás előtt álló középiskolások, tanáraik és az érdeklődő szülők is korrekt információkat kapjanak a lehetőségekről és a teendőkről. Az önkormányzati megnyító után a program során előadást tart dr. Bereczky Áron az EEMI felsőoktatási referense, bemutatkoznak a helyi felsőoktatási intézmények, szó lesz a diákhitelről, az éretts…égi előtti kötelező közösségi szolgálatról is, majd humorista fellépése zárja a napot. Az előadó Lórán Barnabás (Trabarna), a Duma Színház művésze. A fórum várhatóan 16:30 körül ér véget. A mozi előcsarnokában információs standot állítanak a felsőoktatási intézményeink, a MelóDiák és az Új Nemzedék Plusz projekt zalaegerszegi (egyben megyei) irodája is. Szervezők: Zalaegerszeg MJV Önkormányzata, a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat, Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány és a Diáksziget Ifjúsági Iroda.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

PEZ_9044_resize3_800x600

Ingyen Ölelés – December 23. – 16 óra

Titkos Mikulás

Titkos Mikulás

Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat megújul

A jelenleg működő Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat megbízatása néhány nap múlva lejár. A fiatalok az elmúlt 1 évben kiváló munkát végeztek és jó néhány hasznos ifjúsági kezdeményezést indítottak el a városban.

Az idén szeptemberben is megszervezett diák-önkormányzati képzés után reméljük, hogy a programon részt vett diákok sok hasznos információval gazdagodtak és képesek újjáalakítani a városi diákönkormányzatot.

A városi diákparlamentre és a ZVDÖK megválasztására 2013. október 11-én, pénteken 8:30 órától kerül sor a korábbi választások színhelyéül is szolgáló Díszteremben (Széchenyi tér 3-5.).

 

A rendezvény részletes programja:

 

8:30 – 9:00  Regisztráció       

9:00 – 9:10  Megnyitó  – Balaicz Zoltán alpolgármester

9:10 – 9:30  Évértékelő – Büki Bettina diákpolgármester, Tóth Géza alpolgármester

9:30 – 9:40  SZMSZ módosítás

9.40 –10.10 Diák közmeghallgatás

10:10–10:40 Jelöltek bemutatkozása

10:40–11:00 Szavazás

11:00–11:30 Szünet, büfé biztosításával (közben a szavazatok összeszámlálása)

11:30– 11:45 Büki Bettina, leköszönő diákpolgármester búcsúbeszéde

11:45–12:05 A szavazás eredményének kihirdetése, az új elnökség köszöntése és köszöntője, a Diáknapok Könyvének átadása, közös fotózás

12.05–12:45 Alakuló ülés

13:30 -13:50 Sajtótájékoztató a kisteremben Balaicz Zoltán alpolgármester úr és az új ZVDÖK vezetés részvételével

 

A városi diákparlamentet a Zalaegerszegen működő általános és középiskolák (a székhely és tagintézmények külön – külön), valamint a középiskolai kollégiumok diákönkormányzatainak 2- 2 delegáltja alkotja. A parlament tagjai maguk közül választják meg a diákpolgármestert, 2 alpolgármestert (közülük az egyik általános iskolás) és 8 fő elnökségi tagot, így a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat képviselőtestülete 11 fős.  A jegyző személyét az elnökség választja meg.

 

Older posts Newer posts